Ne szállj el, kismadár – tarolt a Kolibri

Nyomtatás

Irodagép Kupa városi teremlabdarúgó bajnokság. A tavalyi évhez hasonlóan idén is tizenöt csapat részvételével kezdődött meg a Kaposvári Egyetem tornacsarnokában az Irodagép Kupa teremlabdarúgó bajnokság idei szezonja. A lebonyolítás sem változott, maradt a körmérkőzéses, egykörös rendszer, összesen 14 mérkőzés vár a nevezőkre. A már régóta visszatérő együttesek mellett ezúttal is akadtak új arcok, ám arra senki nem számított, hogy a mezőny csaknem fele, összesen hét együttes újoncként vág neki a tornának. Ilyen mértékű vérfrissítés még soha nem történt a kupa történetében. Az újoncok többsége természetesen a szabadtéri bajnokságban is játszik, így az igazi újoncokból kevés akad. Az első forduló nem hozott nagy meglepetést, a Kolibri Presszó jól megszórta a szabadtéren nagy vetélytárs Sporit, de a Hidromobil sem adta hat gólnál alább, ők az Alibit győzték le simán. A legszínvonalasabb mérkőzést a FIFA 2005-Kaposstil és a Sim Team vívta, a két élcsapat párharcából előbbi jött ki jobban. Győzött a Somogy Sportja a 2010-es bajnok M-car ellen, és a Cóma is legyűrte a 2011-et. A Kolibri Presszó támadója, Kolosi máris négy gólnál jár, hárommal követi Varga Tamás a Somogy Sportjából, és Kelemen szintén a Kolibriből.

Az Irodagép Kupa 1. fordulójának eredményei:

Somogy Sportja-M-car Autókereskedés 4-2
G.: Varga T. 3, Dékány, illetve Pápai T., Pápai D.

Win Team-Tapsony 4-2
G.: Komjáti 2, Becsei, öngól, illetve Lukács, öngól

AS Cóma-2011 4-3
G.: Bene 2, Makár, Csiszár, illetve Szántó, Török, öngól

SM Kapos-MÁV Kollégium 3-2
G.: Nagy T. 2, Horváth L., illetve Koltai, Kult

Kolibri Presszó-Spori 8-1
G.: Kolosi 4, Kelemen 3, Kiss M., illetve Magyar

Hidromobil-Alibi 6-0
G.: Bognár 2, Dede, Váradi, Szilvai, Kővári

FIFA 2005-Kaposstil-Sim Team 3-1
G.: Tóth N., Jovánczai, Tóth Z., illetve Simon M.

A BAJNOKÁG ÁLLÁSA

1.

KolibriPresszó

1

1

0

0

8

-

1

3

2.

Hidromobil

1

1

0

0

6

-

0

3

3.

Somogy S.

1

1

0

0

4

-

2

3

4.

Win Team

1

1

0

0

4

-

2

3

5.

FIFA 2005

1

1

0

0

3

-

1

3

6.

AS Cóma

1

1

0

0

4

-

3

3

7.

SM Kapos

1

1

0

0

3

-

2

3

8.

Buderus MB

1

0

0

0

0

-

0

0

9.

2011

1

0

0

1

3

-

4

0

10.

MÁV Koll.

1

0

0

1

2

-

3

0

11.

M-car Autók.

1

1

0

0

2

-

4

0

12.

Tapsony

1

0

0

1

2

-

4

0

13.

Sim Team

1

0

0

1

1

-

3

0

14.

Alibi FC

1

0

0

1

0

-

6

0

15.

Spori

1

0

0

1

1

-

8

0

imageA következő forduló (12.08.) párosítása: 17.00 Tapsony-2011. 17.40 Kolibri Presszó-Win Team. 18.20 MÁV Kollégium-M-car Autókereskedés. 19.00 AS Cóma-Somogy Sportja. 19.40 SM Kapos-FIFA 2005-Kaposstil. 20.20 Alibi-Buderus MB. 21.00 Hidromobil-Sim Team.