Amatőr bajnokság: Bajnok az Orci SC

Nyomtatás

Befejeződtek a küzdelmek a szennai amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A Fürge Nyuszi Focivilág Kupáért zajló pontvadászat utolsó játéknapja előzetesen nem tartogatott különösebb meglepetéséket. Az eredmények igazolták is a várakozásokat, egyedül a gólkirályi külön verseny bizonyult izgalmasnak. A bajnokságból kiemelkedett az Orci és a Ferro FC. Kettőjük párviadalát végül csak a két lejátszott mérkőzésük gólkülönbsége döntötte el az Orci javára.

 

 

A Fürge Nyuszi Focivilág Kupa 10.fordulójának eredményei:

Haverok-Ferro FC 4-11
G.: Krakter 5 ill. Török 9, öngól 2
Az első kanyarban alaposan megnehezítette a Haverok a Ferro FC dolgát. Ezúttal ez nem sikerült, így fölényesen győzött a Ferro FC csapata.

Somodor-Nyár FC 11-3
G.: Major 10, Bogdán D. ill. Pintér 2, Bogdán
A mérkőzés érdekessége, hogy Major Péter tudta tartani a lépést a gólkirályi címért folyttatott küzdelembe, sőt a két „gólvágó” között két gólra csökkent a különbség a mindent eldöntő ütközet előtt.

Orci-Beugró FC 6-1
G.: Lévai 2, Somogyi, Vas, Tallósi, Orsós K. ill. Böröczi B.
Az eredmény sima Orci győzelmet sejtett. Az igazság az, hogy a Beugró FC, talán a bajnokság legjobb produkciójával kirukkolva majdnem huszonöt percig tartotta a lépést a bajnokcsapattal. Döntetlen állásnál aztán az Orci lépést váltott és a több cseréjének is köszönhetően frissebbek voltak, így a hajrában fölényessé tették győzelmüket.

Somodor-Ferro FC 1-6
G.: Major ill. Bene 3, Ágoston 2, öngól
A nyolcadik fordulóból elhalasztott mérkőzésre egyetlen kérdés maradt megválaszolatlan. A gólkirályi cím várt gazdára. A két csapatnak tulajdonképpen az alaptaktikája az volt, hogy a gólkirályi jelölteket minél jobban semlegesítsék, így segítsék csapattársukat a cím elhódításához. Ez végül Török Balázsnak sikerült, bár a mérkőzésen gólt nem szerzett, de társai nagyszerűen őrizték Major Pétert, aki ugyan egy gólt szerzett, de ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez.

Góllövőlista végeredménye-34 gólos: Török Balázs (Ferro FC), 33 gólos: Major Péter (Somodor), 18 gólos: Bene Gergő (Ferro FC), Csiszár Tamás (Orci), 15 gólos: Krakter Dániel (Haverok), Pintér Zoltán (Nyár FC)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.

Orci SC

10

9

0

1

57

-

20

27

2.

Ferro FC

10

9

0

1

75

-

27

27

3.

Somodor SE

10

5

0

5

67

-

43

15

4.

Haverok

10

3

1

6

46

-

57

10

5.

Nyár FC

10

2

1

7

29

-

85

7

6.

Beugró FC

10

1

0

9

28

-

70

3