2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Címvédés az M-Car Bérautó Kupán

Tavaly lett nagykorú az M-Car Bérautó Kupa, 2023-ban pedig immáron 19. alkalommal rendezte meg a Sportpálya 2004 Egyesület a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb teremlabdarúgó tornáját. Ezúttal is Kaposváron a Városi Sportcsarnok adott otthont a küzdelmeknek, ahol a rendezők 30 csapat nevezését fogadták el. Ezzel két napon át, december 22-én és 23-án megállás nélkül pattogott a labda a parketten. A mezőnyben ott voltak a kispályás spílerek, és a nagypályás futball korábbi vagy jelenlegi egyéniségei is. Így például a Kaposvári Rákóczi szinte komplett csapata, vagy a Rákóczi és az Újpest korábbi meghatározó játékosa, Balázs Benjámin, az NB I-et megjárt Böjte Patrik, Borbély Ákos, Bíró Dominik, vagy éppen a Pro Licence-et frissen megszerző edző, Waltner Róbert.

Képtárak:

Csapatok  » » »

Meccsképek 1.  » » »

Meccsképek 2.  » » »

Döntők és díjazás » » »

 

A hat ötcsapatos csoportból az első kettő gárda továbbjutott, rajtuk kívül a négy legjobb harmadik helyezett került a nyolcaddöntőbe. Innen már kiesése kuparendszerben folytatódtak a küzdelmek. Az első kvintettből a Tuticlean pontveszteség nélkül ment tovább, mögötte a hangzatos nevű Milfhunters FC és a Felrúglak LSL végzett, ők is továbbmentek. Üde színfoltja volt ennek a csoportnak az ökölvívókból álló Szeteam csapata, akik rendkívül sportszerű találkozókat vívtak. A B csoportban kiegyenlített erőviszonyok és körbeverések jöttek létre, a városi bajnokság stabil élcsapata, a SZLAMB megnyerte az ötöst, mögötte a Mérei Betyártanya is továbbment. A C jelű ötösből a Tirpák FC és a Kan-Ászok bérelte ki az első két helyet, itt szintén rendkívül kiegyenlített viszonyok voltak, ezt mutatta a sok döntetlen mérkőzés. A Titkos esélytelenek is partiban volt mindenkivel, de végül ők zárták a csoportot, a Mindenkinekmégegysört pedig a döntetlenek miatt nem jutott tovább alanyi jogon, igaz, a Sport Ing visszalépése miatt végül nyolcaddöntőzhetett. A D gruppban szikrázó csatákat láthattunk, végül a rutin nyert, a tavalyi győztes Piderász FC és a városi kupákból ismert Sim Team került az első két helyre, de továbbment a harmadik Pannon Piac is. A Játékvezetők zárta a csoportot, de pedig győzelemmel kezdtek a Matchbox ellen, aki viszont a tavalyi bajnokot kalapálta el. A szombati játéknapon az E csoportból gond nélkül ment tovább a FIFA 2005 és  Fapuma, és egy kis szerencsével a később a döntőig menetelő Horgászvilág. Az utolsó ötösben ahogy azt várni lehetett, a két rutinos városi kispályás csapat, a névadó M-car Bérautó és a Cefre FC, valamint az NB-s labdarúgókra épülő Csaszi Team és a Fogalmatlanok szoros mérkőzéseket vívott egymással, záporoztak a döntetlenek, végül a csoportot a Fogalmatlanok nyerte, a Csaszi Team ment tovább második helyen, noha csak egy meccset nyert a négyből.

A kieséses szakaszban aztán, mint ahogy az lenni szokott, néhány mérkőzésen borult a papírforma, így a végső esélyesek közül már a nyolcaddöntőben búcsúzott a Fapuma és a FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC, a nyolc között a SZLAMB és a Fogalmatlanok esett ki. A negyeddöntőkben a kapusok lehúzták a rolót, a négy meccsből három 0-0-val végződött és büntetők döntöttek, csak egy meccsen esett gól, igaz, ott egyből öt is. A bronzcsatát végül a Csaszi Team nyerte a Sim Teammel szemben, a döntőben pedig kijött a rutin, a Piderász FC megvédte címét, és 2-1-re legyőzte a Horgászvilág csapatát, amely olyan fiatalokból állt, akik 5 éve még bemutató mérkőzést játszottak ezen a tornán 10 éves gyerekekként.

A lelátók végig megteltek a két nap során, így sikerült karácsony előtt egy remek hangulatú, szabadidősportos eseménnyel búcsúztatni a futballszezont. Mint a szervezők elmondták, az elmúlt évek legfiatalabb mezőnye jött össze, rengeteg tizenéves és „alig húszas” bizonyított a parketten. A torna legjobb játékosa a győztes Piderász FC örökmozgója, Telmán Godzsajev lett, a legjobb kapusnak a meglepetéscsapat Horgászvilág hálóőrét, Kostyák Rajmundot választották a szervezők. A gólkirályi címet 13 találattal a bronzérmes Csaszi Team csatára, Babinszky Bence érdemelte ki.

Az A csoport eredményei: Tuticlean-Anonymus 3-2 G.: Teruzzi 2, Cser. ill. Trimmel 2. Milfhunters FC-Felrúglak LSL 1-1 G.: Tóth M. ill. Cséplő. Tuticlean-Szeteam 3-0 G.: Teruzzi 2, Bunovácz. Milfhunters FC-Anonymus 4-2 G.: Horváth L.2, Horváth J. Tóth M. ill. Zeleznik, Kennyker. Felrúglak LSL-Szeteam 5-2 G.: Lantosi 2, Szabó Á. 2, Horváth Zs. ill. Szecsődi, Iványi. Tuticlean-Milfhanters FC 2-0 G.: Cser, Teruzzi, Anonymus-Felrúglak FC 1-2 Trimmel ill. Szabó Á, Cséplő, Milfhanters FC-Szeteam 5-1 G.: Horváth J, Horváth L, Nemes, Kárpáti, Szabó Z. ill. Iványi. Tuticlean-Felrúglak FC 2-0 G.: Bunovácz 2. Anonymus-Szeteam 3-2 G.: Trimmel 2, Zeleznik ill. Böjte, Szecsődi

 

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

 

1.

Tuticlean

4

4

0

0

10

-

2

12

2.

Milfhunters FC

4

2

1

1

10

-

6

7

3.

Felrúglak LSL

4

2

1

1

8

-

6

7

4.

Anonymus

4

1

0

3

8

-

11

3

5.

Szeteam

4

0

0

4

5

-

16

0

B csoport eredményei: Slave-Szoldzsörsz 1-2 G.: Lakos ill. Albercht, Molnár. SZLAMB-Mérei Betyártanya 8-1 G.: Kordé 2, Balogh A. 2, Ferenczi 2, Sólyom, Ágoston. ill. Szira. Slave-Sport Ing 1-2 G.: Lakos ill. Megyeri 2. SZLAMB-Szoldzsörsz 3-0 G.: Török, Kordé, Ágoston. Mérei Betyártanya-Sport Ing 3-0 G.: Rubecz 2, Szepes. Slave-SZLAMB 1-1 G.: Lakos ill. Ágoston. Szoldzsörsz-Mérei Betyártanya 1-2 G.: Albrecht ill. Nagy K. 2. SZLAMB-Sport Ing 6-2 G.: Balog A. 2, Kordé, Ferenczi 2, Tóth T. ill. Tímár 2. Slave-Mérei Betyártanya 3-4 G.: Lakos 2, Bathó ill. Rubecz 2, Szepes 2. Szoldzsörsz-Sport Ing 0-1 G.: Berta

 

B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

SZLAMB

4

3

1

0

18

-

4

10

2.

Mérei Betyártanya

4

3

0

1

10

-

12

9

3.

Sport Ing

4

2

0

2

5

-

10

6

4.

Szoldzsörsz

4

1

0

3

3

-

7

3

5.

Slave

4

0

1

3

6

-

9

1

 

C csoport eredményei: Pobjednik-Titkos esélytelenek 2-0 G.: Bessenyei, Varga D. Mindenkinekmégegysört-Tirpák FC 0-0. Pobjednik-Kanászok 0-2 G.: Kálmán, Mismás. Mindenkinekmégegysört-Titkos esélytelenek 2-0 G.: Máté, Mezriczky.          Tirpák FC-Kanászok 3-1 G.: Stikrád 3 ill. Szmodics. Pobjednik-Mindenkinekmégegysört 1-1 G.: Varga D. ill Guzmics. Titkos esélytelenek-Tirpák FC 1-6 G.: Kurdi ill. Csatos, Jovánczai 3, Nagyhegyesi, Kántor. Mindenkinekmégegysört-Kanászok 1-1 G.: Mezriczky ill. Üst. Pobjednik-Tirpák FC 1-1 G.: Rákosa ill. Stikrád. Titkos esélytelenek-Kanászok 1-2 G.: Kurdi ill. Bocskai, Kolman.

 

C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Tirpák FC

4

2

2

0

10

-

3

8

2.

Kanászok

4

2

1

1

6

-

5

7

3.

Mindenkinekegysört

4

1

3

0

4

-

2

6

4.

Pobjednik

4

1

2

1

4

-

4

5

5.

Titkos esélytelenek

4

0

0

4

2

-

12

0

 

D csoport eredményei: Piderász FC-Pannon Piac 2-0 G.: Patak, Grabarics. Játékvezetők-Matchbox 1-0 G.: Kovács D. Piderász FC-SIM Team 1-0 G.: Borbély. Játékvezetők-Pannon Piac 0-3 G.: Ipoly-Várkonyi, Nagy Á, Czimernmann. Matchbox-SIM Team 1-1 G.: Lender ill. Zakivadnij. Piderász FC-Játékvezetők 5-1 G.: Grabarics, Fonyódi, Borbély, Bíró, Godzsajev ill. Kovács D. Pannon Piac-Matchbox 1-0 G.: Szántó. Játékvezetők-SIM Team 0-5 G.: Kolléga 4, Simon. Piderász FC-Matchbox 2-3 G.: Godzsajev, Borbély ill. Stier, Lender, Papp M. Pannon Piac-SIM Team 1-2 G.: Nagy Á. ill. Szente, Kolléga.

 

D CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Piderász FC

4

3

0

1

10

-

4

9

2.

SIM Team

4

2

1

1

8

-

3

7

3.

Pannon Piac

4

2

0

2

5

-

4

7

4.

Matchbox

4

1

1

2

4

-

5

4

5.

Játékvezetők

4

1

0

3

2

-

13

3

 

E csoport eredményei: Kaposmérő ifi-FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC 0-4 G.: Fila 2, Tamás, Márton. Fapuma-Horgászvilág 2-0 G.: Pető, Laczkó. Kaposmérő ifi-QLR PC Bontó 1-0 öngól. Fapuma-FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC 2-2 G.: Vajda, Mayer Máté. ill. Fila, Decsi. Horgászvilág-QLR PC Bontó 6-1 G.: Pressing 2, Bodor, Magyar, Fábián, Németh ill. Golita Kaposmérő ifi-Fapuma 0-10 G.: Laczkó, Hampuk 2, Mayer Milán 2, Szenászna, Vajda, Mayer Máté, öngól. FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC-Horgászvilág 3-0 G.: Vajda, Mayer Máté, öngól. Fapuma-QLR PC Bontó 7-1 G.: Mayer Máté, Waltner, Vajda, Pető, Laczkó, Hampuk 2. Kaposmérő ifi-Horgászvilág 0-5 G.: Pressing 2, Lakatos, Fábián, Németh. FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC-QLR PCBontó 13-1 G.: Bradics 7, Decsi 2, Márton 2, Fila, Keresztes, Vangyia.

 

E CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

FIFA 2005

4

3

1

0

22

-

3

10

2.

Fapuma

4

3

1

0

21

-

3

10

3.

Horgász Világ

4

2

0

2

11

-

6

6

4.

Kaposmérő ifi

4

1

0

3

1

-

19

3

5.

QLR PC Bontó

4

0

0

4

3

-

27

0

 

F csoport eredményei: Cefre FC-Fogalmatlanok 0-2 G.: Dömötör, Ángyán. FC Alibi-M-Car Bérautó 1-2 G.: Szegi. Cefre FC-Csaszi Team 1-1 G.: Rofrics ill. Horváth Z. FC Alibi-Fogalmatlanok 0-7 G.: Szederkényi 2, Ángyán, Dömötör 3, Godó. M-Car Bérautó-Csaszi Team 0-0. Cefre FC-FC Alibi 5-0 G.: Sznopek, Horváth 2, Ölbei, Horváth. Fogalmatlanok-M-Car Bérautó 3-0 G.: Ángyán 2, Pintér M. FC Alibi-Csaszi Team 0-8 G.: Babinszky 5, Kulcsár, Herzsenyák, Halász. Cefre FC-M-Car Bérautó 0-0 Fogalmatlanok-Csaszi Team 1-1 G.: Horváth B. ill. Babinszky.

 

F CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1.

Fogalmatlanok

4

3

1

0

13

-

1

10

2.

Csaszi Team

4

1

3

0

11

-

2

6

3.

Cefre FC

4

1

2

1

6

-

3

5

4.

M-Car Bérautó

4

1

2

1

2

-

4

5

5.

FC Alibi

4

0

0

4

1

-

23

0

 

 

Nyolcaddöntők:

Tuticlean-Mérei Betyártanya 0-0 (büntetőkkel: 2-3). Piderász-Mindenkinekegysört 3-1 G.: Bíró, Fonyódi, Grabarics ill. Máté. Fapuma-Csaszi Team 1-7 G.: Vajda ill. Babinszky 4, Herzsenyák 2, Harsányi. Tirpák FC-Felrúglak LSL 2-0 G.: Stikrád 2. SZLAMB-Milfhanters FC 2-0 G.: Török, Balog. FIFA 2005 Kárpáti Kálmán FC-Horgászvilág 2-3 G.: Fila, Holoda ill. Pressing 2, Bodor. Kanászok-SIM Team 0-1 G.: Kollega K. Fogalmatlanok-Pannon Piac 4-2 G.: Horváth, Dömötör, Pintér, Godó ill. Szántó, Kis-Fónai

 

 

Negyeddöntők:

Mérei Betyárok-Piderász FC 0-5 G.: Bíró, Lörincz 2, Grabarics. Csaszi Team-Tirpák FC 0-0 (büntetőkkel: 3-2), SZLAMB-Horgászvilág 0-0 (büntetőkkel: 2-3). SIM Team-Fogalmatlanok 0-0 (büntetőkkel: 3-1)

 

Elődöntő

Piderász FC-Csaszi Team 4-0 G: Grabarics, Farkas, Ekker, Fonyódi

Horgászvilág-Sim Team 1-1 G: (büntetőkkel 2-0) G.: Gondos ill. Kollega

 

A 3. helyért:

Csaszi Team-SIM Team 6-3 G.: Babinszky 4, Terestényi, Harsányi ill. Szente 2, Kollega.

 

Döntő:

Piderász FC-Horgászvilág 2-1 G.: Bíró, Grabarics ill. Fábián