2023/2024
Focivilág kupa
LETÖLTÉS
2023/2024
Következő
mérkőzések
Góllövő
listák

Tizennyolc csapat a parketten

A Sportpálya 2004 Egyesület szervezésében immáron 18. alkalommal kerül megrendezésre január 15-én vasárnap a kaposvári Városi Sportcsarnokban a hagyományos MLSZ-Sportpálya 2004 öregfiúk teremlabdarúgó torna.

Az idei kiírásra minden eddiginél több csapat adta le a nevezését. A szervezőknek nem kis fejtörést okozott a program elkészítése, így végül kettő ötcsapatos és kettő négycsapatos csoportban küldhetnek majd meg a csapatok a továbbjutást jelentő első két hely egyikéért. A mezőnyre az idei évben sem lehet panasz, hiszen a helyi csapatok mellett a megye több városából érkeznek majd együttesek, de itt lesznek a tavalyi helyezettek is, így a budapesti Pecások, a tavalyi győztes Junge Alte FC is, de természetesen a Pizza 67 csapata sem hiányozhat a rangos megmérettetésről. A torna a sűrű program miatt már reggel 7.30-kor megkezdődik, míg a döntőre várhatóan 21 órakor kerül majd sor.

A torna csoportbeosztása-A csoport: Kocka, GPB, Cefre FC, M-Car Bérautó, QLR PC Bontó. B csoport: Alibi FC, FIFA 2005, Balbya Kft, Kapos Atlas, Fekete Sarki Kocsma. C csoport: Barátok Közt, Pecások, Nagyatád, Zsíroskönyér. D csoport: Pizza 67, MU-VILL Aqua Four Nagykanizsa, Junge Alte FC, Magiszter.

Ezúttal megnyerte a döntőt a Piderász FC

A 2022-es évben 18. alkalommal rajtolt el az M-CAR Bérautó Karácsonyi Kupa, a Sportpálya 2004 Egyesület legnagyobb téli rendezvénye. A teremlabdarúgó tornán ezúttal 20 csapat nevezését fogadták el a szervezők, mivel az energiaválság miatt nehezebben lehet terembérlethez jutni, és kevesebb idő jutott az eseményre. Végül a rajt előtti este egy csapat, a Vuvuzela mondta vissza a szereplést, így végül 19 együttes lépett parkettre, a kaposvári Városi Sportcsarnokban.

Képek:

Csapatképek >>>

Meccsképek >>>

Díjátadó >>>

Bővebben:

MLSZ-Sportpálya 2004 Öregfiúk labdarúgó Torna

A Sportpálya 2004 Egyesület az idei téli szezonban is megrendezi a hagyományos újévi öregfiúk tornáját, „MLSZ-Sportpálya Kupa” néven. A 2023. január 15-én, vasárnap sorra kerülő kupa helyszíne a Kaposvári Körcsarnok lesz.

A mérkőzések résztvevői: Mindazok, akik a kupa napjáig a 35. életévüket betöltötték.

Nevezési díj: 15.000 Ft.

Nevezési határidő: 2023.01.05.

Díjazás: Tárgyjutalmak, kupák, különdíjak.

A tornával kapcsolatban érdeklődni lehet:

Jakab József (30/9368-519, 70/5000-058),

Kiss Ernő (20/324-11-44,

Böröczi Zoltán (20/669-16-44)

Mindenkit szeretettel várunk!
Sportpálya 2004 Egyesület Elnöksége

További cikkeink...

15. oldal / 339

15

Focivilág
A foci specialista

Támogató

A programok a NEA pályázatból valósulnak meg.

Támogató